A cikk folytatásában a muskétás nadrágjának szabásának és összeállításának leírása következik.
A nadrág nyers színű gyapjúszövetből és pamut-len kevert vászonból készült. A gyapjúszövet eredetileg fehér volt, de túlságosan vakító színűnek találtuk, így festéssel adtunk neki egy halvány barnás tónust. Barna színt elég könnyen előállíthatunk, például vadgesztenyéből, dió burkából, vagy akár ezek megbarnult leveleiből is, ám mi - tavasz lévén - teával festettünk. A XVII. század elején a tea épp csak megjelent Európában, így valószínűleg nem használták textilfestésre (legalábbis forrást nem találtam rá), de manapság ez legkönnyebben beszerezhető növényi festék. A teának nincs erőteljes színe, így a céljainknak (a vakító fehérséget tompítandó) éppen megfelelt.
A befestett gyapjúszövetet nagyjából 70-75 cm széles darabokra vágtam, így a korabeli szövőszéknek megfelelő szélességű anyagot kaptam. Elsőnek levágtam a derékhoz egy tenyérnyi széles csíkot, a maradékot pedig négy egyforma darabra vágtam. Négy ugyanekkora darabot szabtam a közbélésnek való vászonból is, illetve a négy kisebbet a béléshez. A zsebeknek két hosszú téglalapot szabtam.
A külsőket először egyesével összedolgoztam a közbéléssel, összevarrtam őket, majd külön összeállítottam a bélést és a zsebeket is. Ezután eltettem a varrógépet, és a többi rész már kézzel készült.
A szélek eldolgozásánál a Tudor Taylorban[1] leírt módszert követtem: az egyik anyagszélt rövidebbre vágtam, és a másikat köréhajtva, huroköltésekkel levarrtam.
Az összeállítás első lépéseként a zsebeket tettem a helyükre, az oldalvarrásba. Először huroköltésekkel összefogtam az anyagokat, majd piros ferdepánttal szegtem el. A tulajdonosa kérésére a nadrágon ez lett az egyetlen díszítő elem.
A nadrág derekát egy erős cérnával összehúzva ráncoltam be, majd a béléssel együtt varrtam be a derékhoz levágott pántba.
A térdeknél a derékhoz hasonlóan, egy-egy gyapjúszalagba varrtam be a ráncolást. Miután a bélést és a külsőt is beráncoltam a megfelelő méretre, pelenkaöltésekkel összefogtam a széleket, kívülről rávarrtam a szalagot, majd visszahajtva huroköltésekkel rögzítettem a belső oldalon.
Mivel a bélés adja meg a nadrág hosszát, akkor sem csúszik le, ha nincs egy külön térdszalaggal odakötözve a vádli fölé. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a nadrág szárának nem kell szorosnak lennie térdnél, így nem tettem rá gombolást. A lábak közötti részen egy-egy arasznyit kihagytam a ráncolásból, hogy ott ne gyűljön össze sok anyag, ami kényelmetlenné a járást.
Ezután következtek a gombok és a gombylyukak. Az alábbi lelet alapján készült óngombokat varrtam fel a sliccet szegő ferdepántra.
A nadrág nyers színű gyapjúszövetből és pamut-len kevert vászonból készült. A gyapjúszövet eredetileg fehér volt, de túlságosan vakító színűnek találtuk, így festéssel adtunk neki egy halvány barnás tónust. Barna színt elég könnyen előállíthatunk, például vadgesztenyéből, dió burkából, vagy akár ezek megbarnult leveleiből is, ám mi - tavasz lévén - teával festettünk. A XVII. század elején a tea épp csak megjelent Európában, így valószínűleg nem használták textilfestésre (legalábbis forrást nem találtam rá), de manapság ez legkönnyebben beszerezhető növényi festék. A teának nincs erőteljes színe, így a céljainknak (a vakító fehérséget tompítandó) éppen megfelelt.
A befestett gyapjúszövetet nagyjából 70-75 cm széles darabokra vágtam, így a korabeli szövőszéknek megfelelő szélességű anyagot kaptam. Elsőnek levágtam a derékhoz egy tenyérnyi széles csíkot, a maradékot pedig négy egyforma darabra vágtam. Négy ugyanekkora darabot szabtam a közbélésnek való vászonból is, illetve a négy kisebbet a béléshez. A zsebeknek két hosszú téglalapot szabtam.
A külsőket először egyesével összedolgoztam a közbéléssel, összevarrtam őket, majd külön összeállítottam a bélést és a zsebeket is. Ezután eltettem a varrógépet, és a többi rész már kézzel készült.
A szélek eldolgozásánál a Tudor Taylorban[1] leírt módszert követtem: az egyik anyagszélt rövidebbre vágtam, és a másikat köréhajtva, huroköltésekkel levarrtam.
 |
| A bélés varrásai belülről. |
Az összeállítás első lépéseként a zsebeket tettem a helyükre, az oldalvarrásba. Először huroköltésekkel összefogtam az anyagokat, majd piros ferdepánttal szegtem el. A tulajdonosa kérésére a nadrágon ez lett az egyetlen díszítő elem.
 |
| A zseb vörös szegéssel |
A nadrág derekát egy erős cérnával összehúzva ráncoltam be, majd a béléssel együtt varrtam be a derékhoz levágott pántba.
 |
| A ráncolás a deréknál. A varrás itt egy egyenes öltés, amely átmegy az összes rétegen |
A térdeknél a derékhoz hasonlóan, egy-egy gyapjúszalagba varrtam be a ráncolást. Miután a bélést és a külsőt is beráncoltam a megfelelő méretre, pelenkaöltésekkel összefogtam a széleket, kívülről rávarrtam a szalagot, majd visszahajtva huroköltésekkel rögzítettem a belső oldalon.
 |
| A visszahajtott szegély levarrása és a beráncolt bélés a térdnél |
Mivel a bélés adja meg a nadrág hosszát, akkor sem csúszik le, ha nincs egy külön térdszalaggal odakötözve a vádli fölé. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a nadrág szárának nem kell szorosnak lennie térdnél, így nem tettem rá gombolást. A lábak közötti részen egy-egy arasznyit kihagytam a ráncolásból, hogy ott ne gyűljön össze sok anyag, ami kényelmetlenné a járást.
 |
| A nadrágszár alja. A képen jól látható a ráncolt külső és a sima belső oldal. |
Ezután következtek a gombok és a gombylyukak. Az alábbi lelet alapján készült óngombokat varrtam fel a sliccet szegő ferdepántra.
 |
| A gombok és a gomblyukak a sliccen |
 |
| A kész nadrág kiterítve |
Források
- Mikhaila, N., Malcolm-Davies, J.: The Tudor Tailor: Reconstructing Sixteenth-Century Dress. Costume and Fashion Press, Hollywood (2006). ISBN: 9780896762558
