Francia-német zsoldoskompánia a XVII. századból
2015. július 3., péntek

Háton szállítás - gyerekhordozó kendők a kora újkorban

Rendezvényeken többször találkoztam már azzal a jelenséggel, amikor kisgyerekes újrajátszók gyapjútakarókkal vagy zsákvászonnal letakart (sőt, néha külön e célra készült, vesszőből fonott) babakocsiban viszik ki a gyereküket - a jó szándék, hogy a modern használati tárgyakkal ne rombolják látványt, tetten érhető, de a megoldás minden igyekezet ellenére sokkal zavarba ejtőbb, mint akár egy egyáltalán nem rejtegetett babakocsi, amelyről minden szemlélő tudni fogja, hogy semmiképpen nem lehet a korabeli felszerelés része. A babakocsi helyett viszont van egy kényelmesebb megoldás is, amely teljesen korhű tud lenni: a hordozókendő. Az alábbi cikkben kora újkori ábrázolásokat gyűjtöttem össze, amelyeken a szülők a hátukon vagy a csípőjükön hordozzák a gyerekeiket.

A képek tanúsága szerint a gyerekek kendőben történő hordozása a vándorló életmóddal – mint amilyen a katonacsaládoké vagy a legtöbb képen szereplő koldusoké – köthető össze, hiszen a szülőknek a hosszan gyalogolni nem képes gyerekeiket is magukkal kellett vinniük.

David Vinckboons: Kisgyerekes nővel
beszélgető nyomorék férfi (1606)
Forrás: Rijksmuseum

Jacques Callot: Koldusasszony
három gyerekével (XVII. sz. eleje)
Forrás: Harvard Art Museum

Rembrandt: Koldusok az ajtónál (1648)
Forrás: Web Gallery Of Art

Jacques Callot: Vándorcigányok (1621-31 között, részlet)
Forrás: The Metropolitan Museum

Sébastien Bourdon: A koldusok (1635-40, részlet)
Forrás: Web Gallery of Arts

Stefano della Bella: Koldusasszony három gyerekével (XVII. század eleje)
Forrás: The Metropolitan Museum

Család Németújvár vára alatt Anton Birkenstein metszetén (1698, részlet)
Forrás: Deutsche Fotothek

Sebastian Vrancx: Háborús jelenet (XVII. század eleje, részlet)
A menekülők között több, gyerekét különféle módokon hordozó nő is látható
Forrás: Wikimedia Commons

Amint látható, a gyerekek kendőben hordozása Európa-szerte elterjedt volt. A képekről ugyan nem nyerhetünk elegendő információt ahhoz, hogy magunk készítsük el a kendőnket, de ez egyfelől nem is tanácsos, mert a kendő anyaga és szövése kritikus a biztonságos használat szempontjából, másfelől nem is szükséges, mert rengeteg különféle szövött hordozókendő kapható, amelyeket külön erre a célra készítenek (a szövött kendőkről és a gyártókról az Ölbebaba honlapján található egy egy jó összefoglaló).

A sor végén pedig álljon itt egy alternatíva kicsit korábbról, a XVI. század elejéről: itt nem egy kendő, hanem egy fonott hátikosár szolgál a gyerekek szállítására, amilyenekkel egy következő cikkben foglalkozunk majd.

Lucas van Leyden: A kolduscsalád (1520)
Az apa egy hátikosárban viszi két kisebb gyerekét
Forrás: Rijksmuseum