Ha a kor katonai alakulatait szeretnénk bemutatni életmód-rekonstrukciós keretek között, akkor – a rendelkezésre álló létszámokra való tekintettel – egy kompánia avagy zászlóalj felépítése és működése modellezhető jó közelítéssel, ezért a következőkben ennek a szervezeti egységnek a struktúráját mutatjuk be részletesen.
A XVI. század végén a mai értelemben vett ezredrendszerről még nem beszélhetünk, bár csírái már megjelennek. A harctéren, habár a kompánia elméletben önállóan is képes tevékenykedni, több kompánia ezreddé való összevonása bizonyult célszerűnek.
A kompánia menetből hadrendbe fejlődésének módjai Wallhausennél[2] |
Az ezredek felépítése ekkor még nem kőbe vésett, a méretüket még egészen sokáig a rendelkezésre álló erő nagysága határozta meg, de fokozatosan fektették le azon alapelveket, amelyek mentén az ezredeket a harctéren felállítják. A taktikai szempontok éppúgy kihatással vannak ezekre az alapelvekre, mint a reneszánsz ember rend és szimmetria iránti, a kor erődépítészetében már korán tettenérhető vonzalma.
A legénység
A kompániák vegyes fegyverzetű egységek voltak, a XVII. század elején nagy kaliberű muskétákkal és kisebb kaliberű arkebúzokkal felszerelt lövészekből, és a 3-6 m hosszú pikákkal felszerelt pikásokból álltak (ezek lehettek páncélban vagy anélkül), amelyeket néhány tucat alabárdos illetve kerek vaspajzzsal felszerelt katona (Targetier, Rondaschierer) egészített ki.
Egy-egy kompánia létszáma meglehetősen tág határok között mozgott (50-600 fő). A lövészek és a szálfegyveresek aránya változó volt, Wallhausenél[2] 160-120 a lövészek száma egy 300 fős zászlóaljban.
Tisztikar
A kompánia parancsnoka a kapitány volt (franciául Capitaine, németül Capitän vagy Hauptmann). Ő egy személyben felelt mindenért; a század felszereléséért, kiképzéséért, élelmezéséért és taktikai irányításáért. Ő osztotta a zsoldot és a büntetéseket is.
Természetesen ez egy embernek túl nagy feladat volt, nem is lehetett folyamatosan jelen az egységénél, ezért helyettest állított, a hadnagyot (franciául lieutenant, németül Leutenampt). A szó eredete egységesen a latin locumtenens-re (helyettes) vezethető vissza, vagyis a kapitány segítséget vett maga mellé a század belső ügyeinek intézéséhez. Megkülönböztető jelzésük általában a díszes partizán vagy hasonló rövid szálfegyver, ami önvédelemre és az alakzat irányainak kijelölésére egyaránt célszerűen használható volt.
Eleinte alkalmi, megtisztelő megbízásnak számított a gyalogsági zászló (Fahne) tartása. Mivel jó eséllyel ezt is nemesember kaphatta meg, ezért a hadnagy és a kapitány a saját társaságába, asztalához sorolta. Hamarosan gyakorlattá is vált, hogy a zászlótartó (Fähndrich) részt kap a hadnagy munkájából és így mintegy tiszti ranggá vált.
A harcászat megkövetelte feladatoknak azonban - az általában a szárnyakra álló - két tiszt és a zászlótartó nem tudott eleget tenni. Az alakzat felbomlása - különösen a pikásoknál - a gyors és teljes vereség és mészárlás veszélyét hordta magában, ezért annak stabilitására külön figyelmet kellett fordítani. Ez volt a feladata az őrmestereknek, akiknek mintegy a juhászkutya feladata jutott: mindenütt ott lenni, figyelni és rendet tartani a lemaradozók között.
Alattuk álltak az öreg katonák, akiknek szerepe inkább az újoncok tanítgatása és vezetése volt, mint taktikai. Idővel a megbecsülés jeleként felmentést kaptak az őrség kötelezettsége alól innét ered a német nevük is: Gefreyter, felszabadított.
Természetesen egy egységben nem csak ezeket a funkciókat kellett ellátni; a mozgás ütemét adták a zenészek (Spiel). Ez legalább egy-két dobost jelentett, de jellemző volt a fuvolások jelenléte is. A dobosok magától érthető módon az őrszolgálatba is be voltak osztva, hogy riadóztathassanak.
Források
- Wagner, E.: Ars Bella Gerendi. Artia Verlag, Praha (1980)
- Wallhausen, J. J. von: Kriegskunst Zu Fuß. Online-kiadás: Göttinger Digitalisierungszentrum. Eredeti: Hieronymo Gallero, Oppenheim (1615).
- Friedrich, V.: Kriegs Kunst zu Fuss unnd eigendlicher Underricht... Online kiadás: ETH-Bibliothek Zürich. Eredeti: Abraham Weerlj, Bern (1619).
- Guthrie, W. P.: Battles of the Thirty Years War: From White Mountain to Nordlingen, 1618-1635. Greenwood Press, Westport (2001). ISBN: 0313320284
- Katonák Bethlen Gábor korából. Mare Temporis Alapítvány és Bethlen Gábor Hagyományőrség, Budapest (2013). ISBN: 9789630878913