Pikák gyártása, 2. rész - a replikák

Az előző részben szó esett arról, hogy a pikák jellemzően kőrisből készülnek, és 4,5 m hosszúak. Az alábbiakban a replikáim el­ké­szí­té­sé­nek menetét írom le.
A pikáim anyaga és kialakítása a lehetőségekhez mérten követi a ko­ra­be­li példányokat, habár a következő megkötésekkel kellett élnem:
- a fegyvernek szállíthatónak kell lennie,
- pótolhatóság érdekében viszonylag könnyen beszerezhető anya­gok­ból kell készülnie.
Lássuk, mire jutottam.

Az alapanyag
Mivel a tervezett, 4,5m-es hossz járművel csak tetőn lenne szállítható, elsőként az az igény merült fel, hogy legfeljebb 3 m hosszú darabokból legyen összeállítható. Beszerzési szempontokat figyelembe véve szintén ez bizonyult járhatónak, ugyanis a faanyagot általában 3 m-es pallókban árulják, és ez a kőrissel sincs másképp. Ha szeretnénk a pikák fajlagos árát alacsonyan tartani, akkor mindenképpen pallós faanyagot kell választani, persze ezzel az is együtt jár, hogy egyszerre több készül el. Én elsőre négy, és egy második körben hat pikát készítettem el egyszerre.

A nyelek
A palló gyári hossza szinte kínálta, hogy 4,5 m-es pikákat készítsek, egy 3 m-es és egy 1,5 m-es darabból összetoldva. A palló vastagsága két coll, ami nyélnek túl vastag (a vastagságot nagyjából 30-40 mm kö­zött véltem ke­zel­he­tő­nek), tehát szalagfűrésszel vékonyabbra kel­lett vágni. A nyelek hengeresek lettek, de ebben a döntésben vé­gül az ját­szot­ta a főszerepet, hogy az asztalosnak, akivel nyolc­szög­le­tű­re gya­lul­tat­tam volna, volt 34 mm átmérőjű, félkör ke­reszt­met­sze­tű profilkése, ami pontosan a toldáshoz használt csövek külső át­mé­rő­je, így aztán a nyeleket nem gyalulta, hanem lemarta.

Az illesztés
Az illesztést modern módon oldottam meg, úgy gondolva, hogy ha már úgyis csalok, akkor legyen egyszerű és biztonságos a megoldás.
Az illesztéshez colos vascsövet hasz­nál­tam, amiből 160 il­let­ve 200 mm-es darabokat vágtam le. A rö­vi­debb darabokba egy-egy M20-as normál me­ne­tű gépcsavart il­lesz­tet­tem, a hosszabbakba pe­dig egy-egy 50 mm hosszú acélcsapot, amibe fúrás után bevágtam egy M20-as normál me­ne­tet. A csapot és a csavart a biztonság ked­vé­ért jobb­nak láttam egy oldalsó, 12 mm-es  furaton át a csőhöz he­gesz­te­ni.
Az illesztéshez a nyelek összetoldandó végeit egy 140 mm-es sza­ka­szon leesztergáltam a csövek belső átmérőjére, nagyjából 0,2 mm át­fe­dést hagyva. Ez volt a készítés leg­ko­mo­lyabb mu­tat­vá­nya, mert a háromméteres kőrisrudat elég komplikált volt meg­tá­masz­ta­ni.
Az elkészült csapokat lánggal fölmelegítve tettem föl a nyelek vé­gé­re. A furatos csapok kerültek a hosszú nyéldarabra, így ha valami ok­nál fogva (beltéri bemutató) nem fér el a teljes hossz, a 3 m-es da­rab önmagában is használható.

A hegyek
A hegyekkel nem bajlódtam, inkább szakemberre bíztam, Bánsághi-féle replikák. Köpűnyúlványaik nincsenek, így a wall­hau­se­ni ide­ál­nak ugyan nem felelnek meg, de Kaspar Krehmer grazi tar­to­má­nyi hadszertárnok inventáriuma szerint a Bajcsavárban ál­lo­má­so­zó né­met gyalogság egy része rombusz alakú, köpűnyúlvány nélküli heggyel sze­relt, 4-5 m hosszú, hengeres nyelű szálfegyverekkel volt ellátva.^[1]

A zászlócska
Utolsó mozzanatként, e cikk készítésének apropóján – igazából csak a lenti fo­tó kedvéért – vászonból apró vörös zászlókat varrtam a pi­kák­hoz, ahogyan az a Kriegskunst zu Fuß ábráin is látható^[2].

Források