Táborban végzett munka közben többször láttam már szükségét könnyű, hordozható ülőalkalmatosságnak, ezért úgy határoztam, hogy készítek magamnak egy háromlábú széket.

A korabeli ételek rekonstrukciójához nincsen mindig szükség sok különleges hozzávalóhoz. Habár gyanítom, hogy főtt hús gyümölcsszósszal hozzám hasonlóan sokaknak inkább az iskolai menzát juttatja eszébe, az ötlet már négy évszázaddal ezelőtt is létezett. Marx Rumpoldt^[1] receptje következik.

A British Museum egyik sípja

Rendezvényeken komoly problémát tud okozni, hogy hogyan lehet utasítást adni a csapat többi tagjának. Kiabálni reménytelen, a dobok nem hallatszanak ki az általános össze-vissza püfölésből. Egy lehetséges megoldás a síp használata.
Ennek több fajtája is lehetséges, a legkülönbözőbb anyagokból (fa, szaru, csont, fémek, kerámiák). Mivel a karakterem a mérnöki munkája mellett érdeklődik a hajózás iránt is, ezért készenfekvő megoldás a tengerésztisztek által ekkor már általánosan használt sípforma (Bosun pipe, Boatswain's call, stb.)

Ebben a részben a második leggyakoribb kosárformát fogom bemutatni. Ez is nagyon sok piaci témájú és egyéb (akár hadi cselekményű) festményen is szerepel: egy karon hordott, méretben inkább kisebb, többnyire ovális aljú, felfelé egyenesen bővülő és tetővel rendelkező kosárka, amit mai szóval leginkább egy női retikülnek hívnánk.

Szabbanbuborékok egy kagylóhéjban

Több kora újkori ábrázoláson láthatunk gyerekeket, akik szappanbuborék-fújással töltik az idejüket, és mivel egyébként is érdekelnek a korabeli játékok, arra gondoltam, érdemes kissé körüljárni a témát.