Pikák gyár­tá­sa, 1. rész - a fegy­ver­ről

A pi­ká­ról Wall­ha­us­en azt írja, hogy a leg­jobb, ha kő­ris­ből ké­szül, és nem fenyő­ből vagy más fából. A pika he­gyé­nek két „tol­lal” kell ren­del­kez­nie, ame­lyek a heggyel együtt leg­a­lább öt arasz­nyi hosszú­ak, hogy azt „senki ló­hát­ról vagy gya­log­szer­rel fegy­ver­rel azt ket­tő­be elüt­ni ne tudja, ami­ben így, mi­nél hosszabb tolla van az hegy­nek, annál in­kább bíz­ha­tik az dup­la­zsol­dos.” A leg­alább egy hü­velyk szé­les he­gye­ket tart­ja a leg­jobb­nak, és a négy­szög­le­tű he­gye­ket sem tart­ja el­ve­ten­dő­nek a lo­vas­ság el­le­né­ben.^[1]

A pika hossza ál­ta­lá­ban három és öt méter kö­zött mozog, a he­gyek vál­to­za­tos ki­ala­kí­tá­sú­ak. Levél vagy del­toid alakú, il­let­ve he­gyes, négy­szög ke­reszt­met­sze­tű he­gyek egy­aránt elő­for­dul­nak köz­tük. A fent em­lí­tett, erő­sí­tést szol­gá­ló, Wall­hau­sen által toll­nak ne­ve­zett köpű­nyúl­vá­nyok is meg­ta­lál­ha­tók a leg­több pél­dá­nyon, habár ezek hossza igen vál­to­za­tos.

Német te­rü­let­ről szár­ma­zó pi­ka­he­gyek XVI-XVII. szá­zad (For­rás: Her­mann His­to­ri­ca)

A nye­lek hen­ge­res vagy nyolcszög ke­reszt­met­sze­tű­ek, kő­ris­ből ké­szül­nek, amely kel­lő­en ru­gal­mas, szí­vós fa, így az ol­da­l­irá­nyú üté­sek­nek job­ban el­le­náll. Mivel a szál­fegy­ve­re­ket cél­sze­rű­en nem fű­ré­szelt, hanem ha­sí­tott, majd gya­lult anyag­ból ké­szí­tet­ték, a szál­i­rány el­té­ré­sei okoz­ta görbü­le­te­ket a rudat gő­zöl­ve kel­lett ki­e­gyen­get­ni. Ennek meg­volt az a já­ru­lé­kos hasz­na is, hogy a gő­zö­lés során a fa belső fe­szült­sé­gei ol­dód­nak, ami­től még stra­pa­bí­rób­bá vált.

Szál­fegy­ver rúd­ját egye­ne­sí­tő mes­ter a Schwyt­zer Ch­ro­ni­ca-ból

A pikák hossza a fegy­ver al­kal­ma­zá­sá­nak év­szá­za­dai alatt sokat vál­to­zott. A XV. szá­zad ele­jén, amíg a fő cél a lo­vas­ság el­le­ni harc volt, a pikák 10 láb hosszú­ak vol­tak, majd ami­kor a gya­lo­gos csa­pa­tok (sváj­ci­ak és a né­me­tek) kezd­tek el egy­más ellen har­col­ni, 21 láb hosszú­sá­gig is meg­nyúl­tak. Végül a spa­nyo­lok­nál ismét le­rö­vi­dült a fegy­ver nagy­já­ból 14 lábra, amely kel­lő­en hosszú volt, de ugyan­ak­kor még jól ke­zel­he­tő ma­radt^[3]. A pikák Wall­ha­us­en áb­rá­in, ahol az egész fegy­ver lát­szik, kö­rül­be­lül három em­ber­nyi­ek, ami az ak­ko­ri át­lag­ma­gas­sá­got fi­gye­lem­be véve nagy­já­ból 16 láb­nyi hosszt je­lent.

A cik­kem kö­vet­ke­ző ré­szé­ben a mai le­he­tő­sé­gek­kel el­ké­szít­he­tő és hasz­nál­ha­tó­nak bi­zo­nyult pi­ka-rep­li­ká­i­mat mu­ta­tom be.

For­rá­sok