Ónkanál

Egy hétköznapi tárgy, amely minden katona zsákjában vagy zsebében megtalálható, az evőkanala. Az alábbi cikkben azt mutatom be, hogy hogyan készítettem el a korabeli formájú kanalainkat.

Ónkanál a 16-17. századból (lelet) Forrás: UK Detector Finds Database

Ónkanál a 14-17. századból (lelet, töredék) Forrás: Portable Antiquities Scheme

Ónkanál a 16-17. századból (lelet, töredék) Forrás: UK Detector Finds Database

„A kora újkorban használatos kanalak alakja még eltért a maiakétól. A késő középkori forma, a viszonylag rövid szár kerek merítővel lassan alakult át. Kezdetben a merítő változik: a 15. században megnyúlt és füge alakú lett, majd a 16. században kagyló formát öltött. A 17. század folyamán alakult ki a ma is ismert, tojás alakú, a vége felé enyhén összeszűkülő forma. A kanalak nyele a 16. században hosszabb és íveltebb formájú lett, minek következményeként már három ujjal tartották őket. A 17. században pedig egész Európában a lapos és széles nyelű kanál jött divatba. Közép-Európában emellett az új típusok mellett gyakoriak maradtak a korábbi, »régies« fazonok is.”^[1]

Mesterdarab és forma
Ezek a kanalak voltak az első óntárgy-reprodukcióim, még nem használtam korabeli eszközöket a készítésükhöz. A mesterdarabot gyurmából készítettem el, leletfotók tanulmányozása után. Az első darab feje egyáltalán nem olyan lett, mint szerettem volna, de lelkesedésemben ezzel nem törődve, elkészítettem róla egy szilikon öntőformát. A tapasztalatlanságom miatt ezen a formán aztán több módosítást kellett végrehajtanom, mire az első kész kanalat ki tudtam venni belőle, ám ezzel még korántsem volt vége a kísérletezésnek. Mivel ennek az első változatnak a feje túl keskeny és mély lett, kalapálással átalakítva, majd megfelelő méretűre vágva egy új mesterdarab, arról pedig második szilikonforma készült, és ezután kezdődhetett csak a sorozatgyártás.

Ötvözet
Mivel egy kanál tipikusan az az eszköz, amit az ember magánál hord, így nem árt annyira keménynek lennie, hogy ne deformálódjon el a többi holmi között a zsákban vagy a zsebben. A tiszta ón ehhez nem elég kemény, ezért ötvözni kell.

A  korban az ón szilárdságát fokozó ötvözőanyag az ólom volt, de evőeszközöknél már a kora újkorban is igyekeztek alacsonyan tartani az arányát. Lipcse város 1554-es rendeletében^[2] a kannaöntőkre vonatkozó szabályozás például előírja, hogy 10 font ónhoz legfeljebb egy font ólmot keverhetnek az eladásra szánt árukban, ugyanakkor megengedi a hét-három arányú ón-ólom ötvözetet is, amennyiben a vevő kifejezetten ebből az anyagból rendeli meg (ebbe azonban már más ónjegyet ütnek). II. János Frigyes szász herceg 1580-as rendeletében^[3] ugyancsak a 10:1 arány szerepel, amely Európa-szerte elterjedt volt.^[4] A kanalaknál azonban valószínűleg nem tartották be ezeket az összetételeket, mert általában nem a finom ónműves munkák közé tartoztak, és legtöbbször ismeretlen összetételű, hulladék anyagból készítették őket házaló öntők, akikre a fent említett céhes vagy városi szabályozások értelemszerűen nem vonatkoztak, és drága, jó minőségű anyaghoz aligha jutottak. Egy 1585-ös velencei könyv német átiratában^[5] így írnak róluk:

Diesen fallen auch die vorgemeldten Pfannenflicker ins Handwerck/ setzen sich auff die Ecken der Gassen/ welche ihre Werckstatt sind/ giessen Löffel/ löten die Schüsseln/ so unachtsame Mägd verschmelzet/ löten die abgebrochene Decken auff Krüge und Kanten[...] 

Ezek közé tartozó mesterségűek a már említett serpenyőfoltozók is, akik az utcasarkokon ülve, amely a műhelyük, kanalakat öntenek, megforrasztják a tálakat, amit a figyelmetlen cselédlány megolvaszt, visszaforrasztják a letörött fedeleket a korsókra és kannákra[...]

A keménységet növelendő, ugyanakkor az ólmot kiváltandó, egy kis mennyiségű rézzel ötvözött ónból öntöttem a kanalakat.

A kanalak öntés és sorjázás után

Utómunka
A kanalat az öntés után reszelővel lesorjáztam, majd kicsiszoltam. Ezek után mesterjegyet tettem kanalakba, habár azt valójában egy beütőszerszámmal vitték fel a kész darabokra, ilyenem nem lévén, a mesterjegyet ezeknél az első daraboknál véstem.

A kanál csiszolás után