Gyümölcsös kosár

Egy új foglalkozás, a kosárfonás kezdeti szárnypróbálkozásának bemutatása következik. Megpróbáltam egy festményen szereplő gyümölcsöskosarat rekonstruálni.

Blas de Ledesma: Cseresznyéskosár és virágok (1620 körül) Forrás: Web Gallery Art

Ezen a képen a szép szegés fogott meg, és az indította el a gondolataimat, hogyan lehetne létrehozni ezt a díszítést. Első lépésként átrajzoltam színes vonalakkal a szegés menetét. Mint látható, a színes csíkok folyamatosan futnak körbe:


Ezt vesszővel létrehozni lehetetlen, mert a vessző egyszer csak véget ér, elfogy. Így meg kellett állapítanom, hogy hasonlót lehet fonni, de ugyanolyan nem lesz a végeredmény, mert a festő bizony sokszor idealizálja a képet, mint történt most itt is.

Ezek után fogtam egy félig kész kosaramat, aminek szép, hosszú oldalkarói maradtak, mert látszott, hogy ez a szegés sok anyagot fog felvenni. Igazam is lett, a kb. 80 cm-es oldalkarókból alig 20 cm-es darabokat vágtam le a munka végén.

A kosár újbóli beáztatása után minden oldalkaró mellé szintén kb. 80 cm-es, az oldalkarók vastagságának megfelelő két-két karót szúrtam be: egyet az eredeti karó elé, egyet mögé.

Itt jegyezném meg, hogy az eredeti festményen látszik, hogy a kosárba nem utólag, hanem már a munka elején az aljába szúrták bele a karókat és fonták végig velük a kosár oldalát, és ezt nem három, hanem négy karóval végezték. Ez azért érdekes, mert így iszonyatos erős kosár fonható, ami a belekerült gyümölcs súlyához nem igazán kellene, de például dinnyéhez már igen.


Ezután a karópárokat (ami ugye három vesszőt jelent) egy lépésben lehajtottam jobbra haladva, óvatosan, egy mögött lépéssel lefelé húzva.


Itt megpróbáltam minél kisebb rést hagyni a felső szélétől, de ennél jobban a karók vastagsága miatt már nem mertem meghúzni. A festményen viszont ilyen rés nincs, teljesen az oldalára simul rá a szegés felső széle is. Sajnos ez számomra kivitelezhetetlennek bizonyult.

Ezután következett maga a díszítés: a színes vonalak végigkövetése után egy előtt, egy mögött, egy előtt a fonási képlet, ami nálam pont fordított lett: egy mögött, egy előtt, egy mögött. Az eredeti fonásképlet további gondolkodásra késztetett: lehet, hogy a kosárfonó nem balról jobbra, hanem ellenkező irányba fonta a szegést? Ugyanis levegőben tartva nem lehet hajlítani a vesszőt, mert eltörik, de legalábbis meggyökken (vagyis megtörik, de el nem roppan). Tehát egy előtt nem hajlíthatom a vesszőt, csak egy mögött ráhajtva… Végülis a fordított irányú fonás is fonás, nem hibás, ez igazából tanulás és szokás kérdése, kinek melyik irány esik kézre.


Sajnos itt ismét eltértem a festménytől, mégpedig azzal, hogy lefele irányban a dőlésszög nem lett elég meredek, azaz laposan érkezik le az aljára és kanyarodik fel újra. Legközelebb megpróbálom ezt erősebb húzással kisebb ívre venni.

Az utolsó szálak elfűzése után minden vesszőpár felfelé állt. Itt ismét egy problémába ütköztem: hogyan fejezzem be a szegést, hogy a folyamatosság látszatát keltsem és ne bomoljon ki a vessző vége. Végül arra jutottam, hogy a felső első lehajtásra ráfektetem a vesszőket, és belülről kifelé kihozom a következő kilépő vesszők mögé, ott pedig levágom. Így biztonságosan megfogja a következő felfelé elszegésre kerülő vesszőpár a végeket.

Íme, a végeredmény:


Tanulság: ugyan lehet, hogy a cél egy festmény lemásolása, de nem biztos, hogy ez technikailag is kivitelezhető. De a végeredmény így is tetszetős lett!