Egy kétéves kislány ruhája, 2. rész - ing és szoknya

A cikk első részében összeválogatott festmények alapján családilag egy sárga szoknya és egy szürkés kabát mellett döntöttünk, amelyet egy hosszú ingre adunk rá. Ezeknek szabását és megvarrását írom le a következőkben.

Az ing

Az ing a lehető legegyszerűbb, téglalap alakú szabásmintával ké­szült el, nagyjából egy méternyi fehér lenvászonból. A vá­szon­da­ra­bot 1/3-2/3 arányban elvágtam, a szélesebbikből lett a törzs, a kes­ke­nyeb­bik­ből a két ujj és a karöltő négy háromszögletű betétje. Ez így meg is felel a korabeli egy rőf széles anyagoknak, habár erre kü­lön nem fi­­gyel­tem az első ingnél. A forma nagyjából az itt láthatót követi, csak az ujja nem ilyen buggyos. Mivel azonban csak ennyi anya­gom volt, ez az ing ekkora lett. A darabok összeállítása után beráncoltam az uj­jat és a nyakkivágást. A hímzés itt kimaradt.

A szoknya festése

A sárga szoknyához natúr lenvásznat választottam, és mivel már egy­szer sikeresen festettem vöröshagyma héjával sárgára szövetet^[1], ezúttal is ehhez a módszerhez folyamodtam. Mivel nekünk egy év­be tellett volna a kellő mennyiségű hagymahéj összegyűjtése, a közeli piacon megkértük a zöldségeseket, hogy tegyenek félre nekünk, ami­nek eredménye kb másfél kilónyi száraz hagymahéj lett.

A hagymahéjat egy nagy fazék vízben főztem fel. A szín telítettségét több hagymahéj hozzáadásával és a hosszabb főzési idővel lehet nö­vel­ni, és ez nem is árt, ugyanis a befestett textilt kiöblítve jelentősen halványodni fog az árnyalat. Amikor úgy gondoljuk, hogy a főzőlé kétszer sötétebb az elvártnál, akkor szedjük ki belőle a hagy­ma­hé­ja­kat, és fixálónak tegyünk bele timsót vagy ecetet, és forraljuk fel. Ezután tegyük bele a textilt, és hagyjuk kihűlni a főzőlében, mi­köz­ben időnként átforgatjuk, ügyelve arra, hogy minden része egyen­le­te­sen kapjon színt. Ha kihűlt, öblítsük ki és szárítsuk meg az anya­got.

Mivel az első festés kissé foltos lett -mint utóbb kiderült, a túl sok ecet okozhat ilyen hatást azáltal, hogy hamar fixálja a festéket, és így elfogynak a pigmentek-, készítettem egy második fes­tő­le­vet is, ami­ben a már kiszabott darabokat újrafestettem. A vég­e­red­mény a várt­nál kissé sötétebb, rozsdás-sárga színű vászon lett.

Vöröshagymával festett lenvászon, mellette az eredeti natúr

A szoknya

A szoknya szabásánál Alcega szabásmintáját vettem ala­pul^[2], és bár nem kellett annyi szövetet felhasználni, még így is volt benne anyag bőven. Egy rőf (kb. 60 cm) széles anyagot feltételezve, négy egyforma, ívelt aljú tra­pézt vágtam oly módon, hogy a trapéz alsó csücskei már lelógnak az anyagról. Ezeket a hiányzó csücs­kö­ket a trapéz felső fele mellől le­eső darabokkal pótoltam.

Az összeállítás igen egyszerű, először bevarrtam a toldásokat, aztán összevarrtam az oldalakat, ekkor kapok egy szoknyát, ami jó bő még, és ezt ráncolom össze a megfelelő derékbőségre. Arra kell ügyelni, hogy legyen egy oldalsó nyílás a deréknál, ahol majd össze lehet kap­csol­ni. Ezt a részt fűzővel záródóra csináltam meg oly módon, hogy franciakapcsok hurkait varrtam mindkét oldalra, amiket aztán egy zsinórral húzok össze a megfelelő bőségre.

Kézzel kezdtem el varrni, hogy lássam, mennyi mun­ka van vele, de aztán be­le­len­dül­tem, és meg­varr­tam az egészet kézzel. Ez annyi­ból is sze­ren­csés­nek bi­zo­nyult, hogy így már jobban sajnálnám, ha a lányka ki­nő­né pár alkalom után, ezért kénytelen vol­tam el­gon­dol­kod­ni azon, hogy mit tehetnék ellene. Vé­gül arra ju­tot­tam, hogy a szok­nya aljára varrhatok tol­dás­ként sávokat, a rán­­co­­lást pe­dig la­záb­bra is ve­he­tem, ha a bőség már nem elegendő, és így jó lesz pár évig még. Továbbá, amint az a mellékelt képen látható, az sem valóságtól el­ru­gasz­ko­dott dolog, ha egy gyerek szoknyája nem ér földig.

Képek a kész szoknyáról

Az oldalsó betoldások

Ráncolás a korcnál

A kész szoknya

Források