Töltött marhanyelv

Nemrégiben ismét elő­ke­rült Max Rumpoldt 1581-es kiadású sza­kács­könyve, így a csa­lá­dom felháborodott til­ta­ko­zá­sát a fülem mel­lett el­en­ged­ve ez­út­tal egy mar­ha­nyelv­ből ké­szült étel­lel kí­sér­le­tez­tem rajtuk.

Több marha (pontosabban ökör) nyelvét fő alapanyagul falhasználó receptet találtam a könyvben, de mivel ezúttal nem pástétomot akar­tam (amit természetesen marhanyelvből is készíthetünk), a töltött vál­to­za­to­kat vettem szemügyre. Az első receptet rögtön el is ve­tet­tem, mert a a töltés után egytől négy hétig tartó füstölést ír elő, két másik viszont ígéretesnek hangzott. Végül a főtt változat mellett dön­töt­tem, amelyhez petrezselyemfőzeléket ajánl. Némi szótárazás és szakácskönyv-lapozgatás (pontosabban scrollozás) után összeállt a kép, és nekifoghattam a főzésnek.

A nyelv
A nyelvet fehéres bőr borítja, amelyet nyers állapotban eltávolítani nem igen lehet, főzve azonban könnyen lehúzható. Ezért aztán a nyelvet töltés előtt félig megfőztem, és leszedtem róla a bőrt. Ezzel el­tér­tem a recepttől, és mint utóbb kiderült, a saját dolgomat némileg megnehezítettem, ugyanis az a bőr pont jól össze tudja tar­ta­ni a nyel­vet akkor is, amikor már dagad a tölteléktől. Na de lássuk, hogy mire mentem így.
A megfőtt nyelvet hosszában kettévágtam, majd kivájtam a belsejét. A kivágott részt összeaprítottam, egy fej  apróra vágott hagymát, né­mi zsírt (a recept marhazsírt ír, ha van ilyenünk), két tojást, sok borsot és gyömbért tettem hozzá, majd visszakanalaztam a kis hús­csó­nak­ba a masszát. Rátettem a tetejét, és zsineggel alaposan kör­be­te­ker­tem. Ezt a feladatot a nyelv bőre látta volna el eredetileg, mivel azonban lehántottam, maradt a madzag.


A főzelék
A töltött nyelvet a beletett nyers tojások és a félig főtt állapota okán még tovább kellett főzni. Ehhez egy fazék enyhén sós marhahúslébe tettem, és mellé öt-hat apróra vágott petrezselyemgyökeret. Amikor a petrezselyem megfőtt, de villával még nem volt szétnyomható, ki­vet­tem a nyelvet, és a szószba petrezselyem zöldjét tettem, majd ad­dig főztem, amíg pépessé nem tudtam nyomkodni. A közben kihűlt nyel­vet felszeleteltem és alátettem a szószt.

A család saját magán is meglepődve jóízűen fogyasztotta el, de gon­do­lom, a bátorságukban közrejátszott az is, hogy a korábban már nagy sikert aratott mandulás manscho blancko (ezúttal pulyka, azaz indián tyúk melléből) is az asztalra került, így volt B terv, ha a nyelv netán balul ütne ki.