Garas

Zsoldosálom: Egy tízforintos arany, 230 dénár és 12 garas. Egy egyszerű katona talán sose látott ennyi pénzt egyszerre

A pénzkérdés a hétköznapok fontos része volt, így komoly szerephez kellene jusson egy-egy korszak életének bemutatásában is. A következőkben a 17. században a magyar hadszíntéren tevékenykedő alakulat ál­tal használható érme készítését foglalom össze.

A kor talán leggyakrabban használt pénzérméje a mintegy 0,5 g tömegű, kisebb-nagyobb (jobb vagy rosszabb) ezüsttartalmú dénár volt. Az alapvető pénz, az aranyforint túl nagy értéket képviselt (~3,5 g arany), hogy köznapi használatban foroghatott volna, akár a fél vagy negyedforintos érmékként is, inkább külhoni kereskedelemben használták, hiszen még a számítási magyar forint is 100 dénárt ért. A valós dénárból (főleg a rossz, kis ezüsttartalmú veretekből) pedig több százat is számíthattak érte. Ugyanakkor egy mesterember, például egy kőműves napi bére is csak mintegy 5-7 dénár körül mozgott, így az egyszerű nép forintot csak nagy ritkán láthatott. Ráadásul az aranykészletek szűkösek is voltak, kímélésük vezetett a forinthoz közeli értékű ezüstpénz a 28 g körüli éremsúlyú tallér veréséhez.

Szükség volt tehát a két címlet között is még viszonylag kis értékű, de a dénárnál mégis nagyobb értékű veretekre is. Az 1620-as évekre az egyik ilyen érem a Magyar Királyság területén a garas (vö.: Groschen) lett. Általában 5 dénárt ért, a dénárhoz hasonlóan ezüstből verték, így tömege 2,5 g körül mozgott, míg átmérője ~25 mm volt.

Mivel dénárunk már van, ezért itt a garas verése volt a célom. (Kérem a nyájas olvasót, hogy az érintett uralkodókat véletlenül se értesítse, mivel a pénzhamisítás felségsértésnek minősül...)

Eredeti
Esetünkben az első lépés a megfelelő, „hamisítandó” érme kiválasztása: legyen tipikus, de nem túl bonyolultan véshető, és legalábbis alaptípusában, elrendezésében sokáig forgalomban lévő forma. Mivel a mi csapatunk egyik fő időszaka a 17. század első fele, ezért a korszak középideje, azaz 1620-25 körül kezdtem el keresni. A választott hadszíntér, mint működési terület a királyi Magyarország, tehát egy Habsburg uralkodó által veretett magyar pénz jöhet szóba. A korban két király is szóba jöhet, II Mátyás (1608-1619) és II. Ferdinánd (1619-1637), akiknek igen hasonló garasaik voltak.

II. Mátyás (1608-1619) garas, 1615 Forrás: Pannonia Terra Numizmatika

Ezek éremképe gyakorlatilag megfelelt a kor dénárjainak (melyek csak kismértékben változtak a században), csak nagyobb méretben. Több változatban is készültek, egyik oldalukon Szűz Mária (körirat: Partona Hungariae, és évszám), míg másikon magyar címer, esetleg vágott Habsburg szívpajzzsal, koronával, vagy nélküle (!), köriratban a király nevével és címeivel. A korona formája is többféle, uralkodásuk elején (amíg a Magyar királyi címük volt a legmagasabb), inkább a Szent Koronával, míg a császári cím elnyerésével a birodalmi császári koronával. Hosszas hezitálás után, mivel ez korban közelebb volt a bemutatott korszakunk középidejéhez és a kis címleteket gyakran vonták be újraverés végett, valamint mivel jobban is tetszett, végül II. Ferdinánd egyik 1624-es veretű garasát választottam alapként. Mátyás korábbi uralkodása miatt pénzei nagy részét már alighanem visszavonták ekkorra, vagy egyszerűen kikoptak.

II. Ferdinánd (1619-1637) garas, 1624 Forrás:Pannonia Terra Numizmatika

Az érem körirata a Szűz Máriás oldalon:
PATRON(a) HUNGARIAE, 1624

A körirat a címeroldalon:
Ferd(inand) II D(eo) G(ratia) R(omanorum) I(mperator) S(emper) A(gustus) G(ermaniae) Hu(ngariae) BO(hemiae) REX

II. Ferdinád Isten kegyelméből örökké felséges római császár, Németország, Magyarország, Csehország királya

Verőtő
Az érmékről készült képek tanulmányozása alapján számomra úgy tűnt, hogy a verőtő vegyes, vésett-poncolt technikával készülhetett; A fő motívumokat feltehetőleg vésték, de a körirat betűit, a pontokat, stb. inkább beütővassal készíthették (egyformaságuk és a néhol megfigyelhető kismértékű „szellemképesség” alapján).

Szerszámanyag

A verőtövek vésés előtt

Megfelelő minőségű, jól nemesíthető szerszámacélra volt szükségem, a nagy terhelés miatt, illetve, mert a korban használatos betétedzéses eljárás még meghaladja a képességeimet. Ezért alapként 26 mm-es átmérőjű dörzsárat vettem egy használtszerszám-ke­res­ke­dés­ben (ugyaninnét származnak a vésnöki vágóim és vésőim is). Ennek egyenletes keresztmetszetű szárát méretre vágtam, majd kilágyítottam: 900 fokra hevítettem és hagytam a kemencével együtt lassan lehűlni (másnap reggel is még legalább 80 fokos volt). Korábbi tapasztalataim alapján az így kezelt anyag megfelelően lágy, a vésést már megengedi, és keménysége, valamint szövetszerkezete is megfelelően egyenletes. Ennek ellenére a kézi vésők alig használhatóak (legalábbis az én csekély tapasztalatommal), tehát a vésést vágókkal, kalapáccsal ütögetve végeztem. Az újranemesítést a kalapácsok készítéséhez hasonló módszerrel, a teljes anyag ~8-900 fokra hevítésével, majd az ütőfelület vízbe mártásával, és a maradék hővel megeresztéssel tervezem, hogy kemény, de nem rideg ütőfelületet és szívós szárat kapjak. De erre az esetleges javítások miatt csak a próbasorozat verése után kerül majd sor.

Vésés

Az egyik félkész verőtő és az ellenőrző gyurmalenyomat

Első lépés a minta felrajzolása volt, vékony alkoholos filccel. Természetesen tükörképet kell vésni. Kezdésnek a köriratot és a veret ábráját elválasztó pontsort ütöttem be, ezt követte az éremkép kidolgozása és végül a körirat. Az eredetitől eltérően mindent véséssel alakítottam ki, mivel megfelelő betűbeütő készlet nem állt rendelkezésemre (~2,5 mm magas, megfelelő betűtípussal). Poncolást többnyire csak a pontoknál és egyes betűk talpainál alkalmaztam. Az ekkor kitüremkedő anyagot természetesen síkba kellett reszelni. A vésés során a kialakuló mintát viaszba vagy gyurmába nyomva ellenőriztem, majd az elkészülésük után ónlemez rákalapálásával készítettem próbaveretet.

A kész verőtő és az egyoldalas próbaveret

Mindkét oldal csaknem végleges próbaveretei. Szűz Mária körüli körirat még hiányos

Pénzverés
A verést megfelelő méretű kör alakú lapka készítésével kezdtem. Kezdetben ollóval, majd kör alakú kiütővel ónlemezből. Ez a veret méret 0,8-1 mm ez lemezvastagságot igényel. Az ón, az ezüstérmék szimulálására színe és színtartóssága miatt kiválóan alkalmas. Ugyan lágyabb, és ezért jobban görbül, azonban ezt közel azonos tömeg mellett a kisebb sűrűségéből adódó nagyobb vastagsága ellensúlyozza, és az eltérés gyakorlatilag észrevehetetlen. A dénárhoz képest az első kellemetlen meglepetést a verőtő nagy átmérője (25 mm a 15 helyett) okozta. Míg a kisebb méretet sikerült megfelelően párhuzamosra hozni, a garasét sehogy sem tudtam úgy megtartani, hogy a teljes felületek párhuzamosak legyenek. Így a körirat fele-kétharmada mindig lemaradt, ráadásul az aszimmetrikus ütés a verőtövet is veszélyezteti. Hát igen, nem véletlenül volt mester a pénzverő.

Kétoldalas próbaveretek, a legjobbak közül, olvashatatlan köriratokkal

Ezért végül golyósprést használtam, amihez a verőtövek felső és alsó felületét párhuzamosra kellett (volna) köszörülni. Ez természetesen megfelelő pontossággal nem sikerült, így végül igen nagy sugarú gömbfelületet alakítottam ki, és többször, több szögben elforgatva is ráhúztam a töveket a lapkára. Szerencsére a vésetekbe befolyó ón már az első ütem után megfelelően rögzítette a két verőtő pozícióját. A terhelés hatására a verőtő (kilágyított) anyaga kismértékben megfolyik, különösen a verőtő peremén, így idővel a maradék szöghibák is eltompulnak.

Kétoldalas próbaveretek golyóspréssel és az első tökéletes veret (balra lenn)

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Boldog Zoltánnak, a körirat feloldásáért és fordításáért.