Var­rós kosár

Egy na­gyon ked­ves ba­rát­nőm ké­ré­sé­nek tet­tem ele­get, mikor meg­fon­tam neki az aláb­bi képen lát­ha­tó var­rós ko­sa­rat.

Jan Sa­en­re­dam: Reg­gel (1595) For­rás: The Bri­tish Mu­se­um

Ezen a ko­sár­kán is fel­fe­dez­he­tünk a kor­szak­ra jel­lem­ző tu­laj­don­sá­go­kat: az egyik, hogy van külön talpa, a má­so­dik, hogy na­gyon finom ere­ze­tű a munka, sűrű ol­dal­ka­rók­kal, vé­kony ki­fo­nó­vesszők­kel ké­szült és rá­adás­ként van te­te­je is.

Ez egy kör alakú kosár, bár a rajta lévő tető mint­ha kissé ová­lis lenne, mert a tető kö­ze­pe nem a szok­vá­nyos kör alakú kosár al­já­nak meg­fe­le­lő tech­ni­ká­val ké­szült, de én az egy­sze­rűbb meg­ol­dást vá­lasz­tot­tam: kör alakú­ra ké­szí­tet­tem a ko­sa­rat.
El­ső­ként ismét a méret el­ta­lá­lá­sa oko­zott a leg­na­gyobb gon­dot: bár cm-re ki­ta­lál­tuk az alap mé­re­tét, a ma­gas­sá­gát, de az első darab mégis na­gyobb­ra si­ke­rült. Emi­att el­ké­szí­tet­tem a kis­test­vér­ké­jét is, ami már hor­doz­ha­tó is akár.

Néz­zük sor­ban a fonás me­ne­tét!
Egy sima kör alakú alj­jal kezd­tem a mun­kát, vi­szony­lag vas­tag ka­rók­kal dol­goz­tam, hogy le­gyen helye be­rak­ni az ol­dal­vessző­ket, ami­ket utána csak egye­ne­sen fel­gyök­ken­tet­tem. Ez­után for­dí­tott hár­mas gyű­rű­vel be­ál­lí­tot­tam az ol­dal­ka­rók dő­lésszö­gét és három (a ki­sebb ko­sár­ka ese­té­ben kettő) be­ra­kás­sal vé­kony vesszők­kel meg­fon­tam a kosár ol­da­lát. A na­gyob­bik­nál nem tet­tem a be­ra­ká­sok közé gyű­rűt, de a ki­seb­bik­nél igen, még­pe­dig for­dí­tott hár­mas gyű­rű­vel le­zár­tam az első be­ra­kást, itt be­ál­lí­tot­tam újra az ol­dal­ka­rók dő­lésszö­gét és tá­vol­sá­gát, kor­ri­gál­tam az ol­dal­fal egye­net­len­sé­ge­it, végül kö­vet­ke­zett az újabb vesszők be­ra­ká­sa és ki­fo­ná­sa.



Ez­után egy ötös (a ki­sebb ese­té­ben né­gyes), ké­tol­dal­ról el­in­dí­tott gyű­rű­vel belső pe­re­met ké­szí­tet­tem, amire ráül a tető.


A na­gyobb ko­sár­nál még ici­pi­ci vesszők­kel, 4-5 lé­pés­sel újabb be­ra­kást csi­nál­tam, a ki­sebb ese­té­ben csak ké­tol­dal­ról el­in­dí­tott ket­tes gyű­rű­vel emel­tem még meg a kosár ol­dal­fa­lát.

Ez­után kö­vet­ke­zett a le­zá­rás: mivel a terv az volt, hogy minél in­kább ki­fe­lé dom­bo­ro­dó, csa­va­ro­dó széle le­gyen, ezért a na­gyob­bik ese­tén egy "kettő előtt-egy mö­gött" sima le­haj­tás után egy ú.n. zug (cúg=húzás) ké­szült, a ki­seb­bik ese­té­ben pedig a magas be­vá­sár­ló­ko­sa­rak­nál ki­kí­sér­le­te­zett, hosszan csa­va­ro­dó, 5 páras sze­gés lett a le­zá­rás. Mind­két vál­to­zat szép ered­ményt ho­zott!


Most kö­vet­ke­zik a talpa. Ahogy fen­tebb írtam, a kor­szak­ra jel­lem­ző, kicsi, ki­fe­lé szé­le­se­dő tal­pacs­kán áll ez a kosár is, így a be­vá­sár­ló­ko­sár­hoz ha­son­ló­an az al­já­ba újabb ka­ro­kat szúr­tam, amik dő­lé­sét fel­gyök­ken­tés után for­dí­tott hár­mas gyű­rű­vel ál­lí­tot­tam be. A na­gyob­bik talpa a gyű­rű­zés után egy pi­ci­ke ki­fo­nás­sal, a ki­seb­bik ko­sár­nak vi­szont csak for­dí­tott gyű­rű­zés­sel ké­szült.



Végül a le­zá­rás: be­fe­lé for­dí­tott sima 3 páras zá­rás­sal fe­jez­tem be a mun­kát.


Ezek után egy csa­vart fül és a tető kö­vet­ke­zett. Ha a képet meg­néz­zük, ér­de­kes, hogy csak 1 füle van, és a szem­be lévő ol­dal­ra csat­la­ko­zik a fe­de­le, me­lyen egy pici csa­vart kis fogó van a könnyebb ki­nyi­tás vé­gett.


Ké­szen is va­gyunk!